Bemutatkozás

A zenekar
története


Repertoár

Céges
rendezvény


Esküvői
rendezvény


Rendezvény
hangosítás


Fotók

Referencia

MP3 Demo

Kapcsolat



Készítette: ObligaNet Kft.
 

Szeretettel köszöntöm Önöket a Holiday Star gálazenekar nevében.

Engedjék meg,hogy néhány mondatban röviden bemutassam zenekarunkat.
A Holiday Star tizenöt éve jött létre.A zenekar tagjainak kiválasztásánál irányadó szempont a zenei tehetség mellett at énektudás,valamint az előadói képesség volt.

Ezeknek az adottságoknak sikeres összehangolása azt eredményezte,hogy fellépéseinken sokoldalú színvonalas műsort tudtunk adni és ezen kívűl méglepetésnek egy 40 perc időtartamú zenei paródiákból álló showműsorral is elő rukkoltunk .

A megalakulást követően nyolc éven át a Nyugat-Európai szórakoztatóipar élvonalában szerepeltünk.
Felléptűnk olyan helyeken ahol világsztárok,mint : Smokie, Uriah Heep, Toto Cutugno, Weather Girls, The Sweet, Fats Domino, Udo Jürgens, Joe Cocker Hot Chocolate is azerepeltek.

1998-ban a zenekar koncepciójában változás történt,melynek eredményeképp a Holiday Star megjelent a hazai rendezvényeken feltűnő sikert aratva.
Az itthoni fellépések által született referenciák sorából teljességre való törekvés nélkül megemlítenék néhányat: City Bank , Raiffesen Bank, Earth & Young, Vodafone, Pannon GSM, Pantel, K.H.V.M., Novartis, Philips, Unilever, Hungaropharma, Oriflame.
Műsorunkat az itthoni rendetvények elvárásainak megfelelően alakítottuk, állandóan szem előtt tartva a minőséget és változatosságot.
Az évek folyamatos munkálya,és tapasztalata által felépített repertoír,az előadás színvonala,valamint a csapat munkamorálja lehetővé teszi azt,hogy a Holiday Star elválljon bármilyen rendű rangú rendezvényt a könnyűműfaj keretein belül legyen az gála,bál,céges party,estély,állófogadás,igényes esküvő.

Műsorunk mely felöleli a múlt és jelenkor közismert magyar és külföldi számait műfajokra bontva / lásd . örökzöld,latin,disco,rockn roll,funky,operett,mulatós zene,valamint standard instrunentális jazz és klasszikus zene /rendelkezésre áll személyes érdeklődés esetén további demo anyaggal együtt.mely egy 80-100 dalt tartalmazó CD Mp3 tömörítésben,továbbá írásos referencialevelek,fotók JPEG formátumban és DVD.
A zenei anyag természetesen cda formában is létezik, ez esetben terjedelme miatt 4 darab CD lemezen.

Bízunk abban,hogy a közeljövőben lehetőség nyílik egy esetleges réndezvényen való szereplés kapcsán arra,hogy a zenekar Önöknek is bizonyíthassa kiváló hangulatú sikeres este megteremtéshez a Holiday Star egy remek választás.